Kókusztej

A KÓKUSZTEJ EGÉSZSÉGÜGYI HATÁSAI

(0/0)

A kókusztej már régóta fontos szerepet játszik az indiai gyógyításban, az ajurvéda hagyományában. Ezt a természetes italt ajánlják a gyógyítók az elektrolit egyensúly fenntartása érdekében és a kiszáradás ellen is jól véd.

A kókusztej egészségügyi hatásai

Néhány újabb vizsgálat pedig arra utal, hogy a kókusztej hiperlipidémiás kiegyensúlyozó tulajdonságokkal is bír, valamint antimikrobiális tulajdonságainak köszönhetően kiegyensúlyozza a gyomor- és a bélrendszer működését helyileg alkalmazva, valamint a kókusztej otthoni gyógyír a szájüregi fekélyek gyógyítására is.

Egy tanulmányban patkányokon kísérleteztek, akiket két csoportba osztottak ésmindkét csoport más típusú kókuszos készítményt kapott (a kókusztej meleg vizes kivonatát vagy vizes, diszperziós oldatát.) A vizsgálat során a gyógyszer okozta gyomorfekélyre gyakorolt hatását vizsgálták e két anyagnak.

Az eredmény pedig a következő volt: mindkét anyag védelmet kínál a fekély ellen, a kókusztej fogyasztásával 54%-ban következett be gyógyulás és a kókuszvíz esetében is 39%os javulásról számoltak be.

Mivel a kókusztej zsírsavainak nagy része laurinsav, ezért számos jótékony hatása figyelhető meg. Például jótékony hatással van a szív- és érrendszerre. A kókusz különösen nagy mennyiségben tartalmaz közepesen hosszú zsírsavakat, melyeket a szervezet egészen eltérő módon képes feldolgozni a több, hosszú szénláncú zsírsavakhoz képest. Éppen ezért e zsírsavak fogyasztása következtében megtartható vagy csökkenthető a testsúly és a koleszterinszint is visszaszorítható a normális tartományba. A kókuszból készült termékek a legjobbak a súlymegtartás vagy súlycsökkentés esetében, így alkalmazása igen hasznos egy diéta esetében.

A kókusztej egyik legjelentősebb összetevője a kókuszolaj, amit az Egyesült Államok Élelmiszer-és Gyógyszerellenőrző Hivatala, a World Health Organization, a Nemzetközi Kollégium Táplálkozás, az Egyesült Államok Egészségügyi Minisztériuma, az Amerikai Dietetikusok Szövetsége, az American Heart Association, a British National Health Service, a kanadai dietetikusok is előszeretettel ajánlanak rendszeres fogyasztásra.

Értékelés
(0/0)
Értékelés Írása
Ez a név fog megjelenni a hozzászólásodnál!
Pl.: Nagyon egészséges, jó ár, stb.
Pl.: Csomagolás, kevésbé hatásos, stb.
Minimum 20 karaktert írj! Az elküldött értékelés perceken belül megjelenik az oldalon! (Kötelező).